Szálka története napjainkig

Szálka közel ezeréves történetének első szakaszában a honfoglalástól a németek XVIII. század végén történt betelepítéséig néhány házra kiterjedő apró falucska volt. A birtoklevelek, adóívek szerint lakosai magyarok, majd a török megszállást követően szerbek (rácok) volt. A falu jelentősebb fejődésének csak a német betelepítést követően indult. A XIX. sz. elejére lélekszáma meghaladja a másfél ezret, ez a legnagyobb eltartott népességszám a település életében.

A honfoglalás után a Gut-Keled nemzettség szállás birtokainak egyike. Szálka község legrégibb névalakja Zaka, azaz Szaka vagy Száka. Az 1015. évi pécsváradi oklevél birtokjegyzékében már nyoma van. Az 1300-as évek eleji tizedjegyzék szerint már akkor plébánia volt, templommal rendelkezett.

Szigetvár eleste, 1566 előtt az ottani egyik tisztnek, Hennyey Lászlónak a fizetéséhez tartozott a szakai adó. Az 1565-ös török adójegyzék (defter) szerint Szálka két részből állt: Wég-Szaka 10 házzal és Felső-Szaka 5 házzal. Az 1690-es összeírásban már két Szálka volt: Kis Szálka 12 házzal és Nagy Szálka 15 házzal. Mindkettő a török kiűzése idején pusztult el. A török alatt a XVI. sz. óta nevezték az írások Szálkának, de még vegyesen az eredeti Szaka-val. Csak az 1910. évi országos helynévrendezéskor lett hivatalosan is Szálka.

A török dúlások idején magyar lakossága elpusztult vagy elmenekült. Helyükre a törökökkel felnyomuló rácok települtek. A rácok vándorló pásztorkodó életmódot éltek, amihez a szálkai adottságok (nagy erdő) kitűnő lehetőséget biztosítottak. 1715-ben kilenc ház volt Szálkán.

Az 1720. évi összeírások alkalmával csak három rác és tíz magyar családot számoltak össze. Ebben az időben a Batthyány család birtoka volt, de nem sokat törődtek vele, mivel a magyar lakossága kezdte elhagyni. Ezért az elhagyott, üresen álló birtok hatalmas erdőségeivel a pásztorkodó rácoknak valóságos menedékhelyévé vált egészen 1776-ig az első német telepesek Szálkán való megjelenéséig.1720 után Tolna megye német telepesekkel való benépesítése idején az “engedetlen rácokat” három faluba összeköltöztették (Grábóc, Alsónána, Szálka). Később Grábócon új, nagy görögkeleti templomot és kolostort alapítottak.

Az 1728-as összeírások szerint Szálkán kilenc magyar család volt, valamennyien szabad költözésű jobbágyok. Az első német telepesek 1776-ban jöttek Szálkára (nyolc család). Az 1780-as években történt az első nagyobb arányú német betelepülés, mert az 1783-as adatokkal, kb. 368 görögkeleti szerb és 341 római katolikus német lehetett Szálkán. A német telepesek – Dr. Schmidt szegedi egyetemi tanár szerint (a nyelvjárás analógiája alapján) – zömmel a würzburgi érsekség területéről települtek Szálkára. Vannak azonban sziléziai eredetűek is, amit nevük – gúnynevük (schlesinger) – bizonyít. A föld nagy részét és a különböző előnyöket a korábban érkezettek élvezték a második hullámban (1796 körül) vagy az újonnan jöttekkel szemben. Ezek már csak kis földet (a silányabbikból), illetve házhelyet kaphattak, ezeket nevezték kis házasoknak.

Az 1818. évi egyházmegyei kimutatás szerint az összlakosság Szálkán 1565 fő volt, amelyből 833 a német, 672 a rác. Az ezt követő három éven belül a szerbek (rácok) részéről részleges továbbtelepülésnek kellett történnie, mert az 1821-es adat alapján a község lakosainak száma 1203 főre apadt, amikor a németek száma 900, a szerbeké már csak 303 volt.

Az 1829. évi jegyzői jelentés alapján az összlakosság 1192 fő, ebből 880 római katolikus(német), 312 óhitű rác. Földesuruk, herceg Batthyány Fülöp robotja alatt vannak. A birtokviszonyok a következőképpen néztek ki: 35 jobbágytelek, 63 földet bíró, 32 zsellér, 116 kisházas és mesteremberek. Foglalkozásuk: szántás, vetés, szőlőművelés, napszám. Már akkor is megemlékeztek a nagyarányú talajerózióról, a rétek elöntéséről a záporok idején. 1914-ben még 34 ház volt szerb tulajdonban, de 1930-ban a Jugoszlávia javára történt optálás folytán vagyonukat eladták és kivándoroltak. Egyetlen szerb család maradt a faluban, így 1945-ig Szálka tiszta német község volt.

1937-ben a Tolna Megyei Adattár szerint Szálkának 1375 lakosa, körjegyzője, segédjegyzője van, a katolikus iskolában két tanító tanít. A falu földbirtokosa Montenuovo Nándor 1330 holddal, a volt úrbéresek 240 holddal rendelkeznek. Az adattár felsorol még két asztalost, két cipészt, egy kovácsot, egy mészárost, két szabót, három vegyeskereskedőt és két vendéglőst.

A faluban 260 házszám volt annak idején, de abból 20 csak házhelyet jelölt, 240 házban laktak. Nagygazdák nem voltak a községben, a leggazdagabbak 15-20 holddal rendelkeztek, nagyon sok szegény napszámba járt. A szálkaiak földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak, szőlőt műveltek a decsi határban, amely tele volt tanyával. Ritka volt az olyan 10 holdnál nagyobb vagyonnal rendelkező gazda, akinek nem volt szőlője.

A II. világháború Szálkát sem kímélte. 61 katona halottja volt a falunak, 55 főt elhurcoltak málenkij robotra, közülük 14-en haltak meg. A faluban a németek is folytattak kényszersorozást.

Az első telepesek 45 őszén jöttek Szálkára a Heves megyei Erdőkövesdről, mintegy 20 család. Olyanok házába költöztek, akik a Volksbundnak voltak tagjai.1946. május 22-én nagy változások történtek, a 243 családból talán 43 család maradt, a többieket kitelepítették Németországba. A kitelepített német lakosság helyére főleg Heves megyei magyar telepeseket hoztak. Jöttek még Szekszárdról, valamint Budapestről.A földosztási adatok alapján összesen 104 juttatás történt. A különböző ígéretekkel idecsalogatott emberek azonban látva a nehézségeket – pl.: a terménybeszolgáltatási kötelezettségeket – a helyi adottságokat sem tudták kihasználni. Nagyrészt ipari munkások voltak, a különböző ipari üzemek termelésének megindítása után visszaköltöztek eredeti lakóhelyükre. Így a község lélekszáma 1949-re 686 főre apadt.

A falu lakossága a hatvanas évekre konszolidálódik. Az üres házak egy részét a kitelepítés elöl más falvakból elmenekülő német családok, kakasdiak, aparhantiak vásárolják meg. Német nyelvoktatás az iskolában az 1960-61-es tanévtől, az óvodában pedig az 1976-77-es tanévtől indult meg. A falu szövetkezete ugyan egyesült az őcsényi termelőszövetkezettel, a település mégis el tudta kerülni a körzetesítést, mindvégig önálló maradt az elmúlt évtizedekben. A falu a völgységi járásból átkerült a szekszárdiba a 60-as évek második felében, amikor másutt a centralizáló és körzetesítés volt napirenden.

A község 1950-ben kapott villanyt, az 1960-as évek végén mindenhol betonjárda épült. Az 1970-es évek elejéig a falu központjáig közlekedett csak az autóbusz, de a Petőfi utca kiépítésével ezt a problémát is megoldották. A tározó tó megépítése után indult el az infrastruktúra fejlődése (1978.), és ezt követően az elvándorlás is megállt. Egyre többen vásároltak (foghíjas) építési telkeket, több fiatal maradt a településen és többen jöttek más teleülésekről is. A Táncsics utca és a Kossuth utca egy szakasza 1978-86. között kapott szilárd burkolatot. A tározó tó északi partján 1979-ben kiépítették az  utat Mőcsény községig, így megszűnt a zsáktelepülés, már Bonyhád és Bátaszék is közvetlenül megközelíthetővé vált. A községet 1980-ban bekacsolták a nemzetközi távbeszélő-hálózatba, ma kb. 200 lakásban van telefon. A vezetékes ivóvízzel való ellátás 1985-ben történt, 1994-ben pedig szennyvíz-csatorna és tisztító épült. Ezzel egy időben a község rendezési tervét is felülvizsgálták és új rendezési terv  készítésével kidolgozták a fejlesztés irányát. A Napfény utcában 1991-92-től új építési telkek kerültek kialakításra. A rendszerváltást követően a tó környéki területek nagy része magánkézbe  került, melyek belterületbe csatolása megtörtént, telkek kialakítása folyamatban van.

2002. évben megépült a strand, melyhez büfé is tartozik, valamint a terület egy részén kempingezésre is lehetőség van. Ugyanebben az évben a Napfény utca burkolata felújításra került, ezt követően egyre több új ház épült az utcában. A községben 2004. évben a földgázhálózat kiépítése is megtörtént, s ezzel Szálka Összkomfortos településsé vált.

A falu vezetőinek kitartását dicséri, hogy amikor az országban zajlott a körzetesítés, az iskolában német nyelvoktatás kezdődött, mely később az óvodában is megvalósult, és 1973 és 1975 között pedig új helyen iskola és óvoda kialakítása történt. Gazdasági okok és az oktatási rendszer átalakítása következtében sajnos 2001. szeptemberétől az iskola megszűnt. Az épület felújításával 2006-ban helyet kapott a Községháza és egy helytörténeti kiállítás. A régi tejcsarnok – volt könyvtár – épület felújításával egy kiállító ház került kialakításra, ahol helyet kapott egy népi kismesterségeket bemutató gyűjtemény, a környéken élőmadarak és kisállatok bemutatása és egy lepke és bogárgyűjtemény, valamint a borkultúrát bemutató kiállítás. Ekkor került felállításra a központban Farkas Pál szobrászművész alkotása az 1891-ben elejtett gímszarvas bika emlékműve, melynek trófeája 60 évig világrekord volt. A település fejlesztése, szépítése: fásítás, sövények ültetése, virágosítás folyamatos. 2008 és 2012 között a település belterületi vízrendezése valósult meg, mellyel a belterületi árkok, vízelvezetők beton burkolatot kaptak, a község központjában mintegy 280 m-en pedig az árok lefedésével parkolók kerültek kialakításra. A település régi vágya, hogy a helyi kultúrházat is felújítsák, mely az IKSZT pályázat keretében 2013-ban megvalósult, programjaival várja az érdeklődőket. Mindeközben az egyházzal való együttműködés is fontos volt, így került megrendezésre a templom 200. évfordulójának ünnepsége, a II. világháborús emlékműavatása, a millenniumi zászló átadás ezzel együtt a település zászlajának  megszentelése, a kitelepítettek találkozóinak szervezése.

Szálka lehetőséget kínál akár új lakosoknak a letelepedésre de a település adottságai, tiszta levegője, erdői, vagy tava vonzó lehet mindazoknak akik a szabadidejüket szeretnék egy gyönyörű környezetben eltölteni strandolással, horgászattal, vadászattal, kirándulással vagy pihenéssel.